Kranyik László
KEDVES HAJDÚDOROGIAK!
Tősgyökeres hajdúdorogi emberként választottak be 2002-ben a Képviselő-testületbe, melynek jelenleg is tagja vagyok. Közgazdasági végzettségem alapján a Képviselő-testület Pénzügyi, Gazdasági Bizottságában veszek részt. Emellett a Tubus Kft. tulajdonosaként és vezetőjeként dolgozom, ahol 30 dorogi családnak biztosítunk megélhetést. Vállalkozásom 2007-ben Kitüntető Minőségi Termékdíjat kapott első hajdúdorogi vállalkozásként. A helyi közéletben is aktív szerepet vállalok, alapító tagja és elnöke vagyok a Hajdúdorogi Polgári Összefogás Egyesületnek, tagja vagyok az 1956-os Vitézi Lovagrendnek és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének is.
Az elmúlt négy évben mind képviselőként, mind az egyesület elnökéként azokért a jószándékú dorogi emberekért dolgoztam, akik tisztes megélhetésre, munkára és megbecsülésre vágytak. Az egyesület elnökeként kulturális, sport-, egészségügyi, szociális, illetve gazdálkodással kapcsolatos programokat szerveztem aktívan. Többek között támogattam az óvodás gyerekeket ajándékokkal, az Őszidő Nyugdíjas Klubot, a Kertbarát Kört és a művelődési házat egészségügyi gépekkel, az egyház rendezvényeit. A magyar történelmi hagyományokat megelevenítő rajzpályázatokat és a Gazdakörrel közös szakmai előadást szerveztem. Kezdeményezője voltam a örög Katolikus Iskola falán elhelyezett 1956-os emléktáblának, valamint az 1956-os városi és a trianoni emlékmű felállításának.
Mindamellett, hogy támogattam minden, a város érdekeit szolgáló pályázatot, mindig a hajdúdorogiak, a választók kéréseit, érdekeit szem előtt tartva végeztem képviselői munkámat. Többek között kiemelten a munkahelyek létesítését, megtartását, a vízdíj, a szemétdíj csökkentését, a fiatalok, a civil- és sportszervezetek, a történelmi egyházak támogatását, valamint a kábeltévé, Internet és ingyenes Hajdúdorogi Újság megjelentetését szorgalmaztam. Kiemelten büszke vagyok azokra a képviselői javaslataimra például, amelyeket a Kórház úti óvoda megmentésért tettem, s amelynek köszönhetően nem szavazták meg a képviselők az óvoda bezárását. Kezdeményeztem továbbá, hogy a Hajdúdorogi Újság minden háztartásban ingyenesen jusson el, a kábeltévé, Internet kiépítését pedig kezdjék meg. Emellett keményen felemeltem a szavam az ellen a magatartás és gyakran ésszerűtlenség ellen, amely a polgármester utasítására a polgármesteri hivatalban az elmúlt négy évben folyt. Jobbító szándékkal jeleztem például, máshol a bicikli utat úgy építik, hogy megkerülik a fákat, itt mégis inkább kivágatták a platánokat a Böszörményi úton.
Mindig szívemen viseltem a helyi munkavállalók sorsát, és többször kértem a város jelenlegi vezetőjét, hogy tegyen meg mindent a munkahelyük megtartásáért. Kezdeményeztem többek között, hogy a helyi vállalkozók a Vállalkozói Alapból munkahely megtartására is kaphassanak támogatást. Javaslatomra csökkent, majd később támogatásommal meg is szűnt a képviselői tiszteletdíj. Az ebből megtakarított pénzt
– jobboldali képviselőtársaimmal együtt, közösen
– a civil, illetve sportszervezeteknek,
a fiataloknak és a helyi újságnak ajánlottuk fel. Magánemberként is többször támogattam helyi sportrendezvényeket, például focikupákat, a mazsorett-, illetve lecsófesztiválokat, a civil szervezeteket, a városi intézményeket. A jövőben a legfontosabbnak továbbra is a munkahelyek teremtését és megtartását tartom. Konkrét elképzelésem van új munkahelyek teremtésére, ezt egyrészt a hajdúdorogi gyógyvíz palackozásával, strandon kívüli egyéb felhasználásával, másrészt, pedig egy helyi mezőgazdasági termékeken alapuló feldolgozó kisüzem létrehozásával valósíthatjuk meg. Ennek érdekében meg is tettem az első lépéseket. Emellett pedig elsődlegesnek tekintem a helyiek nyugalmának megteremtését és értekeinek megvédését. A FIDESZ-KDNP képviselőjelöltjeként úgy gondolom, hogy egy FIDESZ-es polgármesterrel és Képviselő- testülettel ismét fejlődés útjára léphet Hajdúdorog az egyhelyben járás, illetve néha már a visszafelé haladással szemben. E tekintetben komoly támogatást nyújthat számunkra a 2/3-os FIDESZ-KDNP-s kormánytöbbség és a nánási, böszörményi országgyűlési képviselőink. Csak ez az egy esélye van Hajdúdorognak! kérem, továbbra is tiszteljenek meg bizalmukkal!
|