Dr Zeleni Ferenc
Tisztelt Hajdúdorogiak!
Hatodik alkalommal szeretnék bemutatkozni helyi képviselőjelöltként. 52 éves háziorvos vagyok. A feleségem dr. Aszalós Katalin házi gyermekorvos. 28 éves házasságunk során két lány gyermeket neveltünk, akik közül az egyik orvos, a másik psychológus lesz.
Szüleink segítségével telepedtünk le Hajdúdorogon. Eddig mind az öt helyhatósági választás során beválasztottak a képviselő-testületbe, így a város fejlődésének aktív részese lehettem a közéleti tevékenységem révén. Két elv vezérelt eddig is a közszolgálatban. Egyrészt úgy gondolom, hogy az az okos ember, aki ki tudja használni az adandó lehetőséget arra, amit módjában áll befolyásolni, illetve gondos gazdaként, alázattal tud szolgálni. Minden közéleti cselekedetemet az vezérelte és fogja vezérelni, hogy közösségi szinten sikerüljön összefogni, mert tartós értékeket csak az együttgondolkodás és az együttműködés eredményezhet. Térségi szinten is látható, hogy Hajdúdorog további fejlődésében leginkább magára számíthat, így a helyben élők összefogása a jövő kulcsa. Eddigi képviselői tevékenységemben arra törekedtem, hogy érdemes legyen itt élni, az ingatlanok megtartsák értéküket, a lehetőségeikhez mérten mindenki megtalálja a megélhetéséhez szükséges feltételeket. Szebbé váljon a településünk, javuljon az infrastruktúra (úthálózat, víz, gáz, víz és szennyvíz elvezetés stb.), a gyerekeink a legjobb feltételek és körülmények között tanulhassanak. Büszkék lehessünk a görög katolikus értékekre, életünk, egészségünk biztonságban legyen, és megöregedve méltóságunkban kárt ne szenvedjünk. A közéleti tevékenységem egyik fokmérője lehet, hogy 2006–ban Polgármesteri Elismerő Oklevelet kaptam képviselői tevékenységemért.
A jelenlegi ciklusban legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy alpolgármesterként sikerült olyan kompromisszumokat kialakítani a képviselői munkában, aminek eredményeként a gazdasági válság ellenére bizonyos területeken a város tovább fejlődött, az intézmények bizonságosan működhettek, a város megtartotta hitelképességét, megmaradhatott a központi orvosi ügyelet, megújult az orvosi rendelő, a közoktatásban is elindult az épület rekonstrukció, nem változott jelentősen a jó minőségű ivóvíz ára. Ehhez hozzájárult az is, hogy velem együtt a képviselők 2010-ben lemondtak a tisztelet díjukról a város költségvetésének egyensúlyban tartása érdekében.
Több emberrel is beszélgettem, és magam is elgondolkodtam azon, hogy vajon tudnék-e még tenni a köz érdekében a jövőben. Az önbizalmamat az emberek támogató véleménye mellett erősítette az a tény is, hogy idősödő fejjel szereztem a közelmúltban C tipusú angol középfokú nyelvvizsgát, sikeresen befejeztem a Hagyományos Kínai Orvoslásból megkezdett tanulmányaimat, és „ nótás” társaimmal megyei dalversenyeket nyertünk, aranypáva díjat és népzenei országos arany minősítést szereztünk. Úgy érzem, hogy a hozzáállásom és a közéleti tapasztalataim alkalmasak arra, hogy a választók bizalmát újra elnyerhessem.
|